Közzétéve:

Steiner Ádám: Láthatatlan nyomon – Végzetes kirándulás

Mészáros Dávid alig gyógyult fel előző ügyének megoldása közben szerzett sebeiből, máris új kihívás éri. Titokzatos, „meseszerű ” gyilkosságok, újabb és újabb szörnyűségek, árulások között halad előre, egészen a számára rettenetes végkifejletig. A magándetektív, aki egyszerre hős és antihős, most talán a rövidebbet húzza, de ne keseredjünk el, már készül a következő kötet, amelyben újra összemérheti erejét a gonosszal.

“Egy présházban ragadni volt kedvesemmel, egy helyi orvossal és három rendőrrel, nem szerepelt a terveim között. Fáradt voltam, nyűgös és kialvatlan. Amandával egy hete, megállás nélkül üldözzünk egy gyilkost keresztül az országon. Úgy nézett ki, hogy végre a nyomára bukkantunk, de ne szaladjunk ennyire előre. Kezdjük az elején.
Mikor kiengedtek a kórházból a Simon ügy után, amiben mellesleg koronatanú és némileg sértett is voltam, hallani sem akartam a pihenésről, azonnal belevágtam az újabb vadászatba. Ezúttal társaságom is akadt, Amanda, akit évekkel korábban eljegyeztem, és kevés választott el attól, hogy a templomban is örök hűséget fogadjak neki. Kapcsolatunk azonban tragikus fordulatot vett az édesapjával történt események után, így évekig nemigen láttam. Egészen mostanáig. De hogy néhány szót ejtsek az ügyről is; az első áldozat halálát egy mérgezett almás pite okozta. Kicsit bonyolultabban, mint Hófehérke történetében…”

Könyvbemutató Budapesten!

Időpont: 2012. december 10. (hétfő) 17:00

Helyszín: Lilaköd Könyveskávézó (Budapest, XIII. Tátra utca 22.)

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.