Ahogy visszaemlékszem, édesanyám mesélt a születésemről, igazán szép lehetett! Hogy is volt? Valahogy így szólt: „Amint a nagy hidegek elmúltak, és a Tavasz beköszöntött kis kertünkbe, barátnőimmel úgy döntöttünk, hogy felvesszük legszebb fehér ruhánkat. Pompázatos egységet alkotva vártunk. Mire vártunk? Igazán senki sem tudta megmondani, csak éreztük, hogy valami történni fog. Egy nap megérkeztek a Muzsikusok. Volt, aki saját repülővel érkezett, volt, aki csak gyalogszerrel, ki-ki a maga módján. Sorra jártak bennünket, gyönyörködtek szépségünkben, dicsérték öltözetünk, bókoltak nekünk; mi pedig elérzékenyülten ontottuk mézes illatunkat, és szerelembe estünk; s Te abban a pillanatban születtél…”
Ahogy édesanyám öregedett, én úgy cseperedtem, majd mikor eljött az idő rám hagyott egy nagy húsos házat. Később az idő múlásával együtt, csak annyit érzékeltem, hogy házam folyamatosan gyarapodik, velem együtt növekszik. Mondhatnám azt is, hogy összenőttem vele. Egyetlen dolog zavart csak ebben, hogy be voltam zárva, én pedig szerettem volna igazán élni, és felfedezni a világot.
Volt egy háziállatom, egy kis fehér, nyurga. Elneveztem hát Kukacnak. Őt minden nap megetettem abból, amit a házam táján találtam, de még így is, minden olyan egyhangú volt. Látni szerettem volna azokat a híres Muzsikusokat, akikről édesanyám meséi szóltak, hallani akartam andalító zenéjüket! Ez volt a nagy álmom, és csak remélni tudtam, hogy egyszer ez valóra válik!
Kukacon láttam, hogy nem bírja a bezártságot, így hát szabadjára engedtem, hadd menjen, amikor csak akar, legalább ő legyen boldog és járja be a világot! Amikor, viszont Kukac kidugta fejét a házfalon, el is tűnt egy sötét csőben, miközben, pedig nagy robajjal, suhogással megindult vele együtt mindenem. Éreztem, hogy mozgásban vagyok, egyszerre több irányban, hol alacsonyabban, hol magasabban, közben pedig én magam lassacskán haladtam egy alagútban. Házam felmelegedett és apránként kezdett lebomlani rólam. Egyszer csak csupaszon találtam magam valami sötét és bizarr helyen. „Hol vagyok?” Már csupán csak a szívemben élt tovább a remény, hogy álmom teljesül.
Állapotom, úgy tűnt, egy jó ideig, hogy mit sem változik. Testem nedves volt, büdös és nyálkás. Ragadtam mindenütt. Még most is a hideg ráz, ha rá gondolok! Visszasírtam illatos, húsos házamat, unalmas hétköznapjaimat Kukacommal. Tehetetlennek éreztem magam, közben pedig egyre rakódott rám a kosz. „Ez lehet a vég?” – de épphogy átvillant rajtam a kérdés, egyszerre csak azt éreztem, hogy zuhanok, zuhanok és zuhanok. „Ennyi volt az élet!?”
Földet érve nemkívánt kényszerzubbonyom mentett meg attól, hogy ne zúzzam magam ripityára. Puhára estem és éltem, mintha mi sem történt volna. Ekkor jöttem rá arra, hogy mindennek van értelme, még ha az elsőre nem is látszik. Így pedig olyan, hogy Jó vagy Rossz igazándiból nem is létezik! Minden úgy van jól, ahogy van! „Mégis, hogyan tovább?”
A földön heverve eltartott néhány napig, amíg igazán magamra leltem. Hol a Nap melengette testem, hol az eső fürdetett, később a szél szárította fel rólam a vízcseppeket, fűszálak simogattak, ezerszín virágok táncoltak kedvemre körülöttem. Hallám! „Cirip-cirip”, „Züm-züm”, „Tra-tra-tra”. Csodaszép dallamok! Ezek a Muzsikusok!” Teljesült az álmom, és végtelenül boldog voltam. „Igazi földi Paradicsom!” – rebegtem.
Kábulatomban látomásom támadt arról, hogy egyszer csak belépek egy olyan világba, ahol testem teljesen átalakul, és már nem csak tehetetlenül sodródva élem az életem. Egyszerre leszek megingathatatlan, szilárd és tevékenyen. Képes leszek alkotni; teremteni életek ezreit. Fáradhatatlanul dolgozom majd; leszek én a levél, aki oxigént ad a Földnek, ő pedig köszönetképp megöntöz, és táplál. Ág alakban menedéket adok az ég madarainak, árnyékomban minden fáradt vándor megpihenhet! Virágaim látványa lesz a gyógyír a szomorú szívekre. Gyümölcseimmel táplálom majd az állatokat és az embereket. Tisztelettel követem majd az évszakokat, s öltök magamra tavasszal virágos, nyáron zöld, ősszel színes ruhát. Télen pihenek, hagyom, hogy hó borítsa pihe-puha paplannal testemet.
Oh, annyira elragadtak az érzések, hogy teljesen beleszédültem. Csak remélni tudom, hogy mindez egyszer csak valóra válik! Megszületett az új álmom!