Pertik László: A veszélyes autogram

3100 Ft ÁFÁ-val növelt összeg

Kategóriák: ,

Leírás

A szerző Budán született, ott járt iskolába, (meg mellé) aztán nem lett szakács, nem lett bolti eladó, nem lett fagyi árus, nem lett kézbesítő, sem pedig újságíró… De legnagyobb sajnálatára tenisz karriert sem futott be. Pedig ezekkel éveken át mind-mind próbálkozott. Közben egyre inkább tudatosult benne különc mivolta is. Ahogy mondani szokta:
„Részemről úgy lógok ki a sorból, hogy nem is állok be oda.” Aztán egy rejtélyes betegség folytán elveszítette -az addig tökéletes- hallását és 12 éven át teljes csönd vette körül. Majd egy 6 órás műtéttel visszakapta a hangokat és ismét kinyílt előtte a világ.
Amikor ezt a könyvet elkezdte írni, egy valós, létező énekesnő alapján formálta meg a főhős karakterét. A magánéletben nem ismerte a hölgyet, de mint előadóművészt, igen. Bár a könyv nem róla íródott, de nagyrabecsülése, tisztelete jeléül az ő személyét vette alapul. Próbálta elképzelni, hogy egy-egy helyzetben vajon mit tenne, hogyan reagálna?
Amikor a kézirat elkészült, eljuttatta neki, de sajnos nem fogadta szívesen. Így ezt tiszteletben tartva a kilétét fedje örök homály!

méret: A5
terjedelem: 466 oldal
belív: fekete-fehér
borító: színes, 300 g, füles
ragasztókötött
ISBN 978-615-5007-60-6

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Pertik László: A veszélyes autogram” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük