Ígéretek (antológia)

2500 Ft ÁFÁ-val növelt összeg

Cikkszám: 00039 Kategória:

Leírás

Ez a könyv egy csoda. Negyvenkét ember legmélyebb gondolatait, érzéseit tartalmazza. Közel ezer novellából és versből válogattam, ami nemcsak csoda, hanem bizonyíték is. Ahogy harminc-negyven évvel ezelőtt gomba módra alakultak a zenekarok – némelyiknek az ismertsége nem terjedt túl annak az iskolának a tornatermén, ahol párszor felléptek – s majdnem mindegyiknek volt egy-két olyan dala, ami megmaradt az ember fejében. Néha jobban tetszett, mint a slágerlisták darabjai.
Írók, költők, írogatók, érdekes történetek, izgalmas álmok, mélyen átérzett, sokszor szívet tépő helyzetek kerültek az itt következő lapokra. Pedig nem ez volt a szerkesztő célja. Egy internetes pályázat legjobb alkotásait tartja kezében a tisztelt olvasó. Olyan műveket, amiket bűn lenne az íróasztalban hagyni. Amik nem azért születtek, hogy szerzőik így vezessék le feszültségeiket, hanem azért, hogy közkinccsé váljanak, gyönyörködjünk bennük, okuljunk belőlük. Hat évestől nyolcvanig, diák, hivatalnok, munkás, pedagógus, győztes háborúk hőse, írt sportról, szerelemről, nyomorúságról, tisztaságról, megoldhatatlan és csak becsülettel megoldható kérdésekről s annyi másról, hogy elsorolni sem lehetne itt. S aki azt hiszi, hogy kötelességszerűen csak „a magam lovát dicsérem”, olvassa végig ezt a könyvet, s utána cáfoljon meg, ha tud!
A kötet utolsó írása egy vers. Szerzője kisgyerek. Ő a jövő ígérete.
ISBN: 978-963-87845-2-0

Kötés: keménytáblás
Méret: A5 (148×210)
Terjedelem: 170 oldal

Vélemények

Még nincsenek értékelések.

„Ígéretek (antológia)” értékelése elsőként

Az e-mail címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöltük