Közzétéve:

Tóth Réka

1996-ban születtem Székesfehérváron. Gyerekkorom óta rajongok a művészet összes ágáért, és hála istennek a tűzzománctól a szobrászkodásig mindent volt lehetőségem kipróbálni. Főleg a századforduló, illetve a 20. század formabontó művészete áll hozzám közel. Olvasni leginkább a még irodalmi nyelven írt regényeket szeretem, vagy verseket, de kedvesek számomra a fájón humoros történetek is. Kedvelem a szarkazmust, az iróniát, a groteszket és az abszurdot. Egyszer majd szeretnék egy igazán jó könyvet írni, olyan fájóan humorosat, amit én is szívesen olvasok és illusztrálok.

Közzétéve:

Lazar Syxtin

Lazar Syxtin vagyok, 24 éves, művész. A rajzolás hobbiként kezdődött majd valami komolyabbá alakult át, a szakmámmá. Imádok illusztrálni és animálni, ez számomra egy önkifejezési forma és így megmutathatom a kreativitásom a világnak. Mindig is arról álmodtam, hogy majd valami különlegeset, páratlant hozok létre, s mi lehetne csodásabb a mesék, lélegzetelállító regények, történetek illusztrálásánál? 🙂
Ha szeretnél velem valami csodásat adni a világnak​,​ keress fel!​

 

Üdvözlettel:

Lázár Syxtin

Közzétéve:

Domokos Dominika

 

„Számomra a művészettel való foglalatosság több, mint egy lelki kiteljesedés, ez egy életforma, egy kapcsolódási pont alkotó és befogadó között, egy kifejezési mód – a mi eszközünk. Mióta az eszemet tudom kreativitásomban élem ki magam, és felettébb élvezem. 18 éves vagyok, még ifjú, de lelkes, nyitott az adandó lehetőségekre és nem megrettenve a kihívásoktól.”

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Közzétéve:

Pállay- Kovács Szilvia festőművész grafikus

„Alkotásaim egyedi aquarell és akrill festmények, tusrajzok, kollázsok.

Évente két kiállításon veszek részt velük. Színes képeim leginkább irodalmi vagy zenei ihletésűek, pl. G.Marquez, Krúdy Gyula, Koltay Gergely, haiku versek, a Biblia, az Angyal válaszol, Kodály, Mozart, Oliver Shanti…

Ihletet ad még az ősmagyar-táltos hitvilág, a meditációkban kapott szépségek vagy a női létem dolgai. Könyvillusztrálással – mesék, versek, CD. borítók – is foglalkozom.

Tanárként rajzot, művészettörténetet, népművészetet, vallástörténetet tanítok felnőtt és gyerek oktatásban valamint magántanárként.

Mestereimnek tekintem Fischer Ernőt és a szecesszió, szűrrealizmus művészeit.

A Masszi Kiadó jóvoltából kiadtunk 2006-ban, egy katalógus-riport könyvet és Fényhordozók címmel naptárat a képeimmel.” OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Pállay- Kovács Szilviát jó ismerősként köszöntheti a Garbo Kiadó grafikusi listájában.  A festőművész részt vett 2012-ben indított Víz pályázatunkon is,  saját illetve tanítványai alkotásaival is.

Most könyvillusztrátorként ajánljuk a közönség figyelmébe, remélve az építő, mindenkinek  gyümölcsöző együttműködést.

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

OLYMPUS DIGITAL CAMERA

Közzétéve:

Kasza Soma, illusztrátor

KASZA SOMA, elsősorban tusrajzokat készít. Egyéb irányú képzések mellett mindig szívese szakított időt képzőművészeti tanulmányaira.  Ezek a következők:

 

1995: Múzsák-tábora, Tata
Grafika: Lévai Ádám, grafikusművész vezetésével
1996: Abaúji Millecentenáriumi Műhely
XX. Encsi Országos Képzőművészeti Alkotótábor
Festészet, grafika: Mezey István, grafikusművész és
Kováts Ferenc, grafikus vezetésével
1997: Corvin rajziskola, Budapest
Rajz: Sípos Marica, szobrász, képzőművész vezetésével
2001: Agrárközművelődési Napok, Debrecen
2007: Szőnyi I. Képzőművészeti Szabadiskola, Zebegény
Grafika: Szunyoghy András, grafikusművész és
Baráth Sándor, képzőművész vezetésével
2008-2011: Szolnok
Rajz, festés: Verebes György, festőművész vezetésével
Konzultáció a következő művészekkel:
Baranyó Sándor, Fujkin István, Gyurkovics Hunor, Török István

 

KIÁLLÍTÁSOK:
– XII. AGRÁRKÖZMŰVELŐDÉSI NAPOK
Debrecen, 2001., Művészeti teljesítményért – II. HELYEZÉS
– KF-KERTÉSZETI FŐISKOLAI KAR, Kecskemét, 2001.
– J-N-SZ MEGYEI KÉPZŐ- ÉS IP.MŰVÉSZETI TÁRLAT, Martfű, 2009., ZSŰRI DÍJA
– LUKÁCS MOZGÓ – TORKOLAT KÖR
Törökszentmiklós, 2010.
– SZEMLÉLET GALÉRIA – TORKOLAT KÖR
Rákócziújfalu, 2010.
– J-N-SZ MEGYEI AMATŐR ALKOTÓK KÉPZŐ- ÉS IPARMŰVÉSZETI TÁRLATA,
Martfű, 2010.
– ŐSZI AMATŐR VIZUÁLIS MŰVÉSZETI GÁLA
Szolnok, 2010, Képzőművészeti kategóriában II. helyezés
– HILD VIKTOR VÁROSI KÖNYVTÁR ÉS KÖZMŰVELŐDÉSI INTÉZMÉNY
Szolnok, 2011.
– VERSEGHY FERENC KÖNYVTÁR ÉS MŰVELŐDÉSI INTÉZET
Szolnok, 2011.