Közzétéve:

Engedd, hogy az írók korszaka megtörténjen!

Kedves Látogató!   

Harangi Emese vagyok, a Garbo könyvkiadó ügyvezetőjének, Máté Gabriellának, egy jó barátja. Gyermekkorom óta visszatérő menedékem az írás. A kezdetben hobbiszerűen jelentkező elvonulás és a több száz vers, felnőttkoromra két regénnyé nőtte ki magát. Remélem, ezek egyszer eljutnak a kiadásig, először azonban mindenképpen a novelláimat szeretném a nagyközönség előtt publikálni.

Legelső novellám, a SzületÉs, 2017 őszén jelent meg egy kortás gyűjteményben. Első pályázatom sikere meggyőzött arról, hogy azt a világot, ahol az idő végtelenné válik, minden fényleni, élni kezd, és ahová eddig akkor fordultam, amikor feltöltődésre volt szükségem, hivatássá tegyem.

Az utam elején járok, sokat kell még menetelnem. De eldöntöttem; elindulok. Nem őrizgetem tovább az íróasztalom fiókjának mélyén az írásaimat.  Terveim között szerepel egy saját weblap indítása, novelláim publikálása, és sok-sok történet, szereplő életre keltése.

A szélesebb körben való publikálás egy semmihez sem hasonlítható isteni érzés, amit teljes szívből kívánok megtapasztalásra minden írni szeretőnek, élete során minél többször!

Addig is; besegítek Gabriellának a kiadó mindennapjaiba. Kettőnk közös együttműködése engem is ösztönöz, arról nem is beszélve, hogyha együtt, írni szeretők sokaságát indítjuk el az úton, az az egyik legkegyesebb adomány a sorstól.

Már most szeretnélek arra buzdítani, hogy légy ennek a csapatnak a tagja és vegyél részt ebben az összefogásban!

Kiadtad már nálunk az első könyved, és szeretnéd a barátodnak is megmutatni ezt a varázslatos érzést?

Ajánld egy író barátodat, hozd el hozzánk a Lilaköd kávézóba és a következő könyved előállítási költségeiből az ÁFA-t elengedjük!

Mi fog történni a barátoddal?

Készítünk neki és a kéziratának egy személyre szabott tervet, amivel vagy él, vagy nem.

A kedvezmény mindenképpen a Tiéd, amit beválthatsz a következő könyved előállítása során.  És bármikor felhasználhatod!

Köszönjön be az írók korszaka!

Induljunk együtt, mert együtt minden könnyebb!

Csatlakozz!

 

Közzétéve:

Van a fiókodban egy sor gondolatfüzér és szégyenlősen rejtegeted?

Úgy gondolod, hogy elsőkönyvesként a helyzeted lehetetlen? Két lábon járó marketinggépnek kell lenned, könyvekkel teli puttonyoddal hátadon kell házalnod és több millió forint megtakarítással kell rendelkezned?

A GARBO Kiadó az elsők között volt, amely kifejezetten még ismeretlen szerzők műveinek kiadására szakosodott.

Tapasztalat, Minőség, Szakértelem. Egy olyan ügyvezetővel aki szívén viseli az esőkönyves szerzők sikerét.

„Az a tapasztalatom, hogy a kezdő íróknak szükségük van egy erős támaszra. Ezért döntöttem úgy, hogy a kiadóm kávézójában kezdő írókkal találkozom, akiknek egy tervet készítek kéziratához.” Máté Gabriella, a GARBO Kiadó ügyvezetője

Nem kell mást tenned, csak éppen írnod és jelentkezned ezen a címen: szerk@garbokiado.hu

Mi fog történni?

Időpont egyeztetés után, eljössz a LilaKöd kávézóba, beszélgetsz egy jót a kiadó ügyvezetőjével, aki készít Neked egy tervet. Ezután, ha  tetszik Neked a terv, elejétől a végégig nyomon követheted mi történik a kéziratoddal és neves szakemberek állnak majd mögéd!

Írsz? Jelentkezz a szerk@garbokiado.hu címen és találkozz a GARBO Kiadó ügyvezetőjével a kiadó kávézójában, a LilaKödben!

Engedd, hogy legyen egy célja kéziratodnak!

Közzétéve:

Olvastam egy jót!

Élnél a lehetőséggel, hogy közvetlenül a szerzőnek mondhatod el a véleményedet, mit váltottak ki belőled sorai?
Válassz egyet tetszőlegesen a GARBO kiadványok közül, ragadj tollat és mondd el a véleményedet!
A véleményformálók között minden hónapban kisorsolunk egy ajándék könyvet a Garbo kiadó gondozásában, amit a nyertes maga választhat ki!

Olvass, mondd el a véleményedet és válassz egy könyvet ajándékba!

Közzétéve:

Gyermekvers, meseíró és illusztrátor pályázat

GYERMEKVERS, MESEÍRÓ ÉS ILLUSZTRÁTOR PÁLYÁZAT

Kiíró: GARBO Könyvkiadó

Beküldési határidő: 2017. április 24.

Beküldési cím: szerk@garbokiado.hu

Kapcsolattartó: Gaál Diána e-mail: gaal.diana@garbokiado.hu

Telefonszám: 0620 4243620

Pályázók köre: bárki pályázhat, aki a 14. életévét betöltötte

Pályázati kiírás:

Pályázni olyan igényes mesékkel, gyermekversekkel és ezek stílusához igazodó illusztrációkkal lehet, amelyek eddig még sehol nem jelentek meg nyomtatásban. Az írott anyagok terjedelme lehetőleg ne haladhatja meg a 4 gépelt oldalt, vagy 9 000 leütést, szóközökkel. Az illusztrációk A5-ös, álló méretben készüljenek. Kérjük a pályázókat, hogy nevüket, e-mail címüket és telefonszámukat tüntessék fel a beküldött írások elején.

Tervezünk egy bemutatkozó oldalt is a szerzőknek, ez fontos része a mesekönyvnek. A mese mellett ott lesz a szerző fotója, és néhány sor, amit saját magáról szeretne írni.

A beküldött pályaművek bármely, a gyermekekhez közelálló témáról mesélhetnek, lehetőleg minél egyedibb formában, stílusban.

A bíráló bizottság tapasztalt szerkesztőkből, írókból áll.

Díjazás: a legjobbnak ítélt alkotásokat 2017. májusában igényes kivitelű kötetben jelenteti meg a GARBO Könyvkiadó. Az antológia nyárra kapható lesz, a legnagyobb könyvterjesztő hálózatokon keresztül az ország egész területén bekerül a könyvesboltokba.

A szerzők bemutatkozási lehetőséget kapnak író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon, az írott és elektronikus sajtóban.

Eredményhirdetés: a pályázat résztvevőit folyamatosan, de legkésőbb 2017. májusában értesítjük az eredményről.

Pályázati, nevezési díj nincs.

Azoktól, akik bekerülnek az antológiába, a beküldött alkotás jellegének függvényében anyagi hozzájárulást kérünk, melyről válaszlevélben értesítjük őket, amint beérkezett pályaművük.

Jó munkát kívánunk, és várjuk alkotásaikat!

GARBO Könyvkiadó

Közzétéve:

Írás-coaching

ÉN –  ÉN ÉS A HŐSÖM

önismereti – készségfejlesztő  tréning   szerzők számára

 

Programleírás

 

  1. 1.      alkalom (2016. 11. 12.)

 

Délelőtti workshop (10:00 – 12:00)

 

Önismeret

–          „Ki vagyok én?” Az első alkalom délelőtti workshop-ján a résztvevők először az általános önismeretbe mélyednek bele.

–          Gyakorlatok révén tudnak meg többet önmagukról, olyan tulajdonságaikat ismerhetik fel, amiket talán nem is gondoltak. Megtudják, hogy mások mit gondolnak róluk.

–          Jellemzést kapnak magukról.

 

 

  1. 2.      alkalom (2016. 11. 19.)

Délelőtti workshop (10:00-12:00-ig):

 

            Önismeret mélyítése

–          „Hogyan lettem az, aki?” Önismeret mélyítése az első alkalom meglátásaira, tapasztalataira támaszkodva.

–          A résztvevők mélyebben ismerik meg magukat, újabb gyakorlatok révén.

–          Életükben vissza és előre tekintve megtudják, hogy mikor milyen esetekben, miért voltak sikeresek, sikertelenek, mi köti össze ezeket a pontokat, miben különböznek. Ezen események átgondolása révén tanulságokat vonnak le, amelyet felhasználva könnyebben tervezhetik jövőbeli terveiket.

 

  1. 3.      alkalom (2016. 11. 26.)

Délelőtti workshop (10:00-12:00-ig)

Tapasztaltak felhasználása a jövőtervezésben

–          „Milyen legyek?” Az előző alkalmakat felhasználva a jövőre nézve a tervek tudatosítása.

–          Elképzelések formába öntése, tervek, irányok felvázolása. Mindezt a jövőre nézvést, általános életvezetésben, írások megalkotásában (igény szerint), további gyakorlatok során.

–          Példaképek vizsgálata.

 

  1. 4.      alkalom (2016. 12. 03.)

Délelőtti workshop (10:00-12:00-ig)

 

A jövőbeni tervek felállítása után azok tervezése

–          „Hogy legyek az, aki lenni akarok?” A cél és irány felállítása után az előző alkalommal meghatározottak gyakorlati megvalósításának tervezése.

–          Karriertervezés, személyes márka, portfólió.

–          Ezen kívül ezen alkalommal foglalkozunk a visszajelzésekkel is. Nagyon fontos, hogy az egyes művekről hogyan és kiktől kérünk visszajelzést, hogyan tudjuk meg, hogy valójában mit gondol róla és hogyan kérünk negatív/pozitív kritikát. Nem csak udvarias, hanem tényszerű visszajelzést hogyan kérünk ismerősöktől.

 

 

  1. 5.      alkalom (2016. 12. 10.)

Délelőtti workshop (10:00-12:00-ig)

 

Kommunikáció, elképzeléseim, terveim, céljaim másoknak való átadása, könnyebb elérése mások által.

–          „Hogy ismertetem meg magam másokkal?” Miután többet megtudtam magamról és ezáltal pontosítottam céljaimat, azok megvalósítását tudatosabban terveztem meg és eszközöket is kaptam hozzá, most – az utolsó alkalommal – azok másoknak való átadását, kommunikációját tehetem gördülékenyebbé. Az utolsó alkalommal a résztvevők ehhez kapnak eszközöket.

–          Asszertív kommunikáció, önérvényesítés, a visszajelzésekhez kapcsolódóan, gyakorlatok által.

Az utolsó alkalommal a tanulságok, tapasztalatok összegzése.

 

Rudolf Dániel vagyok, coach, tréner, szervezetfejlesztő.Szakmai végzettségemet a Budapesti Kommunikációs Főiskolán szereztem coach – üzleti edző szakon (ma Metropolitan Egyetem), azóta foglalkozom coachinggal, elsősorban cégeknél, de később magánügyfelek révén is. Trénerként is az itt szerzett és azóta gyűjtött tapasztalatokat használom, illetve trénerképző tanfolyamon is részt veszek az Improvers Group keretein belül. Szakmai munkásságom előtt is szerettem emberekkel foglalkozni, főként nagyvállalatoknál, de amióta coachként (illetve trénerként, valamint szervezetfejlesztőként) dolgozom, szabadúszóként tevékenykedem. Így kerültem kapcsolatba a Garbo kiadóval, ahol irodalmat kedvelő emberként (eredeti végzettségemet a Pármány Péter Katolikus Egyetem Bölcsészkarán szereztem, ahol magyar szakra is jártam) közösen fogalmazódott meg egy kimondottan alkotók számára szerveződött különleges program ötlete.

Coachként és trénerként sokat dolgoztam az önismeret, a kommunikáció és önérvényesítés témájával mind egyénileg, mind csoportosan. A tudásomat és korábbi tapasztalataimat felhasználva állítottam össze ezt a programot, amelyben speciálisan az alkotók számára felhasználhatóan vannak benne ezen ismeretek.

 

A délelőtti két órát ebédszünet követi minden alkalommal.

 

A délutáni két óra (13:00 – 15:00 ) az írásról, az önkifejezésről szól, annak a még erőteljesebb és tökéletesebb leírásáról, amire az önkifejezést használni szeretné egy szerző.

Döme Barbara állította össze a programot:

amire nálunk válaszokat kapsz:

– Mitől hiteles egy írás, mitől hiteles egy író? Mitől vagy hiteles Te, mint író?

– Jó vagy kevésbé jó, amit eddig csináltál? Hogyan javítsd ki a hibáidat?

– Hogyan és mire figyelj, amikor „anyagot” gyűjtesz egy írásműhöz?

– Hogyan kezdj el egy írásművet, hogy azt a szerkesztők és az olvasók is örömmel olvassák

tovább?

– Hogyan építs fel egy írásművet?

– Milyen legyen a konfliktus, legyen konfliktus egy novellában?

– Hogyan győzheted le a terjedelmi korlátoktól való félelmedet?

– Hogyan jelenítsd meg az érzelmeket?

– Hogyan fejezz be egy írást?

– Hogyan jut el az írásod a kiadóig?

 

 

Döme Barbara 2012 óta a GARBO Kiadó egyik szerkesztője . Számos publikációja jelent meg, folyamatosan több helyen publikál.

Megjelent  novelláskötete:   A Nagymama, aki elfelejtett meghalni.

Közzétéve:

Gyermekvers-, meseíró és illusztrátor pályázat

 

Kiíró: GARBO Könyvkiadó (Budapest)
Beküldési határidő: 2016. január 17.
Beküldési cím: szerk@garbokiado.hu
Telefonszám: 06 30 455 8204
Kapcsolattartó: Máté Gabriella, Döme Barbara
Pályázók köre: Bárki pályázhat, aki a 14. életévét betöltötte

Pályázati kiírás:
Pályázni olyan igényes mesékkel, gyermekversekkel és ezek stílusához igazodó
illusztrációkkal lehet, amelyek eddig még sehol nem jelentek meg nyomtatásban. Az írott
anyagok terjedelme lehetőleg ne haladhatja meg az 5 gépelt oldalt, vagy 10 000 leütést,
szóközökkel. Az illusztrációk A5-ös, álló méretben készüljenek. Kérjük a pályázókat, hogy
nevüket és telefonszámukat tüntessék fel a beküldött írások elején.
A beküldött pályaművek bármely, a gyermekekhez közelálló témáról mesélhetnek, lehetőleg
minél egyedibb formában, stílusban.
A bíráló bizottság tapasztalt szerkesztőkből, írókból áll.
Díjazás: A legjobbnak ítélt alkotásokat 2016. februárjában igényes kivitelű kötetben jelenteti
meg a GARBO Könyvkiadó. Az antológia Húsvétra kapható lesz, a legnagyobb
könyvterjesztő hálózatokon keresztül az ország egész területén bekerül a könyvesboltokba.
A szerzők bemutatkozási lehetőséget kapnak író-olvasó találkozókon, könyvbemutatókon, az
írott és elektronikus sajtóban.
Eredményhirdetés: a pályázat résztvevőit folyamatosan, de legkésőbb 2016. januárjában
értesítjük az eredményről.

Pályázati, nevezési díj nincs.
Azoktól, akik bekerülnek az antológiába, a beküldött alkotás jellegének függvényében anyagi
hozzájárulást kérünk, melyről válaszlevélben értesítjük őket, amint beérkezett pályaművük.
Jó munkát kívánunk, és várjuk írásaikat!
GARBO Könyvkiadó

Közzétéve:

Gyermekvers, Meseíró és illusztrátor pályázat

A GARBO Könyvkiadó mese, gyermekvers, és mondóka írására pályázatot hirdet.

A PÁLYÁZAT LEÍRÁSA

Pályázni olyan igényes mesékkel, gyermekversekkel és ezek stílusához igazodó

illusztrációkkal lehet, melyek eddig még sehol nem jelentek meg nyomtatásban.

A pályaműveket elektronikus úton kérjük eljuttatni a szerk@garbokiado.hu e-mail címre.

Az írott anyagok terjedelme lehetőleg ne haladhatja meg az 5 gépelt oldalt, vagy 10 000

leütést, szóközökkel. Az illusztrációk A5-ös méretben készüljenek. Kérjük a pályázókat, hogy

nevüket és telefonszámukat tüntessék fel a beküldött íráson.

A beküldött pályaművek a gyermekekhez közelálló bármely témáról mesélhetnek, lehetőleg

minél egyedibb formában, stílusban.

Beküldési határidő: 2015. március 15.

Kérjük, mielőtt pályaművüket elküldik, olvassák el még egyszer, mert nem jó bemutatkozó egy

gépelési, és helyesírási hibákkal teli írásmű.

Életkor, végzettség vagy foglalkozás tekintetében semmilyen előfeltétel nincs. Bárki pályázhat, aki

a 14. életévét betöltötte.

A pályázat elbírálása, a nyertes művek kiadása

A beküldött művek elbírálása folyamatosan történik. A bíráló bizottság tapasztalt írókból,

szerkesztőkből áll.

Az irodalmi pályázat nyertes műveit a 2015. évi Ünnepi Könyvhétre igényes kivitelű közös

kötetben jelenteti meg a GARBO Könyvkiadó.

A pályázat résztvevőit március végéig értesítjük az eredményről.

A köteteket a könyv-nagykereskedőkön keresztül az ország könyvesboltjaiban forgalmazzuk,

a könyvtárakba is eljuttatjuk.. Ezen kívül megvásárolhatók a LilaKöd Könyveskávézóban és a

webáruházunkban. Eljuttatjuk online és offline médiákhoz, ahol bemutatják, írnak róla, így

nagyobb ismertséghez juttatják a könyvet, szerzőinket. A kötetben megjelent szerzőknek

ingyenes bemutatkozási lehetőséget biztosítunk, valamint igény szerint szerzői, felolvasó

esteket, író-olvasó találkozókat szervezünk.

Felhasználási jog, jogdíj, költségek

A pályázatnak nevezési díja NINCS! A Szerző a pályázat elnyerése esetén szerzői jogdíjra

nem jogosult.

A kiadáshoz 3900 Ft hozzájárulást kérünk a szerzőktől oldalanként. Ezt a hozzájárulást

fizetheti maga a szerző, vagy hozhat támogatót, aki helyette fizet.

A pályázat beadásával a Szerző a mellékelt tartalmú felhasználási szerződést elfogadja, amit

itt talál meg:   Szerződés nyertesnek